CADvenc tervezőiroda

TELJESKÖRŰ ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS: családi ház, társasház, presszó, üzlet, panzió, műhely, lovarda, ipari csarnok, stb. korlátozás nélkül és felelős műszaki vezetés. Engedélyezési és kiviteli tervek, a szakágakkal együtt. Minden, ami építészet.

cadvenc_bt41color.jpg

 

Üdvözöljük honlapunkon

   Még mielőtt azon gondolkodna, hogy mit is jelent a nevünk és hogyan kell kiejteni, gyorsan eláruljuk Önnek. Irodánk több tíz éve foglalkozik tervezéssel. Jónéhány évvel ezelőtt, amikor szárnyait bontogatta a számítógéppel támogatott tervezés mint új lehetőség, -Balmazújvároson elsőként- erősen érdeklődni kezdtünk ez iránt. Az azóta már csaknem az egész világon elterjedt, alkalmazott és közkedvelt, igen fejlett technológiára épülő építészeti programmal, az ArchiCAD -del kezdtük az ismerkedést. Együtt fejlődtünk a programmal amit mostmár profi szinten használunk mind a magunk, mind ügyfeleink megelégedésére.
  A ceruzát, a radírt a pauszpapírt és a léptékvonalzót azonban sohasem fogjuk eldobni, hiszen tudjuk és valljuk, hogy nem lesz a világon soha olyan tökéletes számítógépes tervezői program ami ezeket az egyszerű eszközöket ki tudná szorítani az építészet világából, hiszen itt minden álom azzal kezdődik, hogy

húzunk egy vonalat.

 

   A számítógéppel támogatott tervezés angol rövidítésének kezdőbetüjeiből lett egy mozaikszó:

CAD

Ezt úgy ejtik, hogy "ked". Mivel meg vagyunk győződve arról hogy (legalábbis a működési területünkön minden bizonnyal) tevékenységünk elismert, ezt szerettük volna kifejezni nevünkben is. Egyszerűen csak

"kedvenc" tervezőirodának

kereszteltük el cégünket. Ezt játékos formába próbáltuk önteni, mely érzékelteti továbbá azt is, hogy mi szeretjük a számítógépes tervezésben rejlő lehetőségeket kihasználni mind a saját, mind az ügyfeleink nagy megelégedésére. Ezért írjuk új névünket egyszerűen ebben a formában:

 

CADvenc tervezőiroda

 

   Vállaljuk:családiház, társasház, üdülő, panzió, szállásjellegű épület, üzlet, presszó, műhely, középület, lovarda, ipari csarnok, mezőgazdasági  építmények és egyéb, bármilyen kicsi vagy nagy építmény terveinek építési engedélyes- és kiviteliterv szintű dokumentációjának elkészítését.
   Munkánk teljes körű, ami azt jelenti, hogy a geodéziával, talajmechanikával kezdődően a statikán keresztül, a gépészettel, út- és forgalomtechnikai tervekkel bezáróan készítjük el az építészeti terveket.

   Az ügyfeleink számára többszintű kidolgozottsági fokozatú látványtervekkel tesszük érthetővé elképzeléseinket.

   Mint a legtöbb hozzánk hasonló iroda javarészénél nálunk is bedolgoznak a szakági kollégák. A kapcsolatrendszerünk évek óta szakmailag, üzletileg és partnerség szempontjából megbízható és stabil mindenki megelégedésére.

     Az épülő terveinket folyamatosan nyomonkísérjük mint tervező.
     Ha igény van rá vállalunk felelős műszaki vezetést, műszaki ellenőrzést és kivitelezést is.

TELJESKÖRŰ ÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS

Elérhetőségeink:   Balmazújváros  Árpád  utca  4.
  mobiltelefon: 06-30/61-61-61-1; 06-70/932-45-05
  fax.: 06-52/370-544
  e-mail: cadvencbt@balmazinter.hu
  www: http://cadvenctervezoiroda.hupont.hu

 

Kapcsolattartó: Kalmár Zoltán tervező szakmérnök

(Dipl.: É-102/1979)

Építészkamarai regisztrációs száma:

É 09-0299

(teljeskörű tervezési jogosultság.)

 

Minden ami építészet!

 

Köszönjük, hogy ránk szánta idejét. Kérjük tekintse meg további menüpontjainkat is.

 

Ha építkezni szeretne keressen és megtalál bennünket

dsc06470.jpg

télen -

nyáron,

tavasz_2010.jpg

vagy a megadott telefonszámokon történő előzetes egyeztetetés után bármikor.

cadvenc_bt41color.jpg



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 14
Heti: 53
Havi: 241
Össz.: 106 566

Látogatottság növelés
Oldal: 300m2 alatti lakóépületekről
CADvenc tervezőiroda - © 2008 - 2024 - cadvenctervezoiroda.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »